Vértesy László

Zöld Műhely

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen végzett jogászként, ezt követően ott, majd a Károli Gáspár Református Egyetemen fejezte be jogtudományi PhD tanulmányait (2008). A Nyugat-magyarországi Egyetemen védte meg gazdálkodás- és szervezéstudományi PhD értekezését (2011). A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi karán habilitált 2019-ben. 2005 óta tanít számos egyetemen, illetve az állami és üzleti szférában is ellát szakértői feladatokat. Kutatási területe a jog és pénzügyek (law and finance) kapcsolata, makrogazdasági pénzügyek, a pénzügyi ágazatok és az üzleti etika. Több, mint 150 tudományos közlemény szerzője. Az MTA köztestületének tagja, a Nagyváradon működő Klebelsberg Kunó Szakkollégium szakmai igazgatója. 

Projektek

Vonatkozó hírek