You are currently viewing Az MNB Felsővezetői Kurzusán harmadik vendégünk: Vig Gyula

Az MNB Felsővezetői Kurzusán harmadik vendégünk: Vig Gyula

Dr. Vig Gyula, az MNB Engedélyezésért és jogérvényesítésért felelős ügyvezető igazgatója.

Előadásának témája: Belépés a pénzügyi piacokra – az MNB engedélyezési eljárásai, valamint Szankciók és intézkedések a felügyelés során – az MNB jogérvényesítési eszköztáraok folyamatai, innovációk és trendek

Előadás időpontja: 2021.10.12.

Az előadóról rövid szakmai életútja:

Jelenlegi pozícióját 2021. szeptember 1-től tölti be a Magyar Nemzeti Bankban.

2014. augusztus 18-tól 2021. augusztus 30-ig a GIRO Elszámolásforgalmi Zártkörűen Működő Részvénytársaság vezérigazgató-helyettese.

2010. és 2014. között a Nemzetgazdasági Minisztérium Államháztartási szabályozási osztályának vezetője.

2007-től a Pénzügyminisztérium Nemzeti Programengedélyező Irodájának munkatársa.

Tanulmányait a Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Karán végezte.