Földtudományok kandidátusa (CSc), egyetemi docens
BME Környezetgazdaságtan Tanszék
Pálvölgyi Tamás
Zöld Műhely
Pályafutását klímakutatóként kezdte, majd a 90-es években a Környezetvédelmi Minisztériumban dolgozott különböző beosztásokban. 2000-től a BME Környezetgazdaságtan Tanszék oktatója, 2003-tól docense, számos energiagazdálkodással, éghajlatvédelemmel, stratégiai tervezéssel kapcsolatos tantárgyat oktat, a BME Gazdálkodás- és Szervezéstudományi Doktori Iskola témakiírója. Kutatási területe az objektív alapú szakpolitikai döntéselőkészítés stratégiai eszközeinek fejlesztése és alkalmazása elsősorban a természeti erőforrás-gazdálkodás, a fenntarthatóság, valamint a klíma- és energiapolitika témaköreiben. Tudományos publikációinak száma meghaladja a százat. 2013-2017. március között a Magyar Földtani és Geofizikai Intézet igazgatóhelyettese, a Nemzeti Alkalmazkodási Központ vezetője volt. 2016-2020 között a Környezetgazdaságtan Tanszék tanszékvezetőjeként tevékenykedett, 2017-től három évig választott tagja a BME Szenátusának. Tagja több hazai és nemzetközi tudományos testületnek, továbbá tagja többek között KEHOP és NKFI egyes – pályázatok értékelő, illetve bíráló – bizottságainak.