A vállalati digitalizáció szakirodalmában egyre nagyobb súlyt kap az az intézményi közgazdaságtani és gazdaságszociológiai szemléletmódot tükröző felismerés, mely szerint az új digitális technológiák bevezetésével a vállalatok nem tudják automatikusan növelni értékteremtő képességüket, az új digitális eszközök ugyanis csak a megfelelő intézményi környezet, vállalatszervezési kultúra, szektorális és helyi piaci adottságok közvetítésével képesek emelni a vállalatok termelékenységét. Hosszú távon persze valószínű, hogy az információs technológiákat el nem sajátító vállalkozások értékteremtő képessége csorbul, lemaradnak a termelékenyebb, működésüket digitalizálni képes vállalatok mögött. Rövidebb távon viszont az új digitális eszközök nem növelik automatikusan a vállalati termelékenységet – nem mindegyik technológia növeli, nem minden gazdasági ágazatban, nem minden versenyképességi-innovativitási szinten, nem minden régiós környezetben.
A kutatásunkban és a benne készült tanulmányban feltárt összefüggések alátámasztják a vállalati digitalizáció erőforrás-alapú elméletét, és az ennek alapján felállított hipotéziseket. A RBV (erőforrás-alapú perspektíva” – „resource based view”) megközelítés fő tézise, hogy a digitális eszközök bevezetése önmagában nem juttatja a vállalatot versenyelőnyhöz, csak akkor, ha az adott IT eszközök és kapacitások szinergikus kölcsönhatásba lépnek a vállalat számára rendelkezésre álló egyéb erőforrásokkal, és a vállalat ezáltal megújítja szervezeti, termékinnovációs, forgalmazási stb folyamatait. Az RBV megközelítésből tekintve a digitális technológiák és vállalati termelékenység között inkább szigetszerű összefüggések állnak fenn, mint általánosak, és ezen összefüggések úgy lépnek fel, hogy az IT eszközök termelékenység-növelő potenciálját közvetítik, felerősítik a vállalat egyéb erőforrásai. A kutatásunk fő célja nem az volt, hogy egyes digitális technológiák sajátos, általános funkcionalitásából fakadó termelékenység-növelő hatásokat azonosítsuk, hanem az, hogy feltérképezzük, a vállalati erőforrások milyen konstellációjában képesek a vállalatok új digitális technológiákkal a versenytársaknál magasabb hozzáadott értéket előállítani.
Először két olyan általános hipotézist vizsgáltunk meg, melyek szemben állnak az erőforrás-alapú tézissel, mely szerint az új technológia okozhat versenyképességi ugrást, de csak olyan kontextusokban, ahol a megfelelő erőforrás-tényezők egyaránt jelen vannak. E tézissel szemben fontos érvek szólhatnak amellett is, hogy a digitális technológia sem általánosan, sem kontextuálisan nem számít, annak jelenléte pusztán csak jele a vállalat anyagi és szellemi tőkeerejének. Ez a „fordított okság” hipotézis, mely szerint az IT eszközöket a versenytársaknál magasabb termelékenységű cégek veszik meg az alkalmazottaknak. Eredményeink cáfolták ezt a hipotézist, így indirekt módon megerősítették, hogy a munkavállalók ellátása IT eszközökkel fontos szerepet játszik a munkatermelékenység (MT) növelésében, vagyis feltételezhetjük, hogy az IT átállás valóban oka és feltétele lehet a magasabb versenyképességnek.
Az erőforrás-alapú megközelítéssel szintén szemben áll az a feltevés, mely szerint az új technológiák funkcionalitása általában véve növelni képes a termelékenységet. Ezt az IT-elaszticitási hipotézist az újabb kutatások gyakran árnyalták úgy, hogy az IKT-ra nem aggregált új technológiára tekintenek, hanem az egyes eszközök elaszticitási hatásait külön-külön vizsgálják. (de Stefano) Ennek értelmében állítottuk fel az IT típus hipotéziseket, melyek szerint a számítógépekkel ellátottság, illetve a mobileszközökkel való ellátottság egyaránt általános, de egymástól eltérő mértékű összefüggésben állnak az MT-gel. Eredményeink nagyobb részben cáfolják az IT-technológia alapú megközelítést: a mobileszközök alkalmazása egy gazdasági ágazatban sem áll általános pozitív összefüggésben a MT-gel, és a számítógépek és laptopok alkalmazásánál sem találtunk ilyen általános összefüggést, sem az iparban, sem a kereskedelemben. A szolgáltató szektorban azonban – mind az általános, mind a szakértői szolgáltatások körében – az asztali számítógép-ellátottság erős általános összefüggésben áll a MT-gel – ez az eredmény a technológia általános értékteremtő hatását támasztja alá. Az internetre kötött munkavállalók aránya szintén igen fontos szerepet játszik, de csak bizonyos régiókban és szektorokban, általános hatása nincs.
Az IT eszközök és vállalati erőforrások közötti interakciók jóval jelentősebbek, mint az IT általános hatásai, és e sokféle interakcióból a versenyképesebb vállalatok körében szigetszerű, és igen erős összefüggések rajzolódnak ki a MT és MD között.
Csigó Péter